A módszert Steve de Shazer és Insoo Kim Berg, a megoldásközpontú rövid terápia két alapítója dolgozta ki az 1980-as években az Egyesült Államokban. A módszer alkalmazásának sikerét kutatások támasztják alá világszerte nem-terápiás közegben is.
A megoldásközpontú megközelítés (angolul: Solution Focused Approach) egy paradigmaváltáson alapul: a probléma értelmezése helyett megoldásépítő beavatkozásokkal dolgozik. Abból indul ki, hogy minden ügyfél a saját életének szakértője – azaz a segítő dolga az, hogy bizalommal legyen jelen és ügyfele erősségeire építve segítse őt a kibontakozásban, saját megoldásai megtalálásában. A támogató folyamatokban a figyelmet a vágyott irányba mutató változásra, és a már meglévő erőforrásokra helyezze és felszínre hozza a belső erőforrásokat és erősségeket.
Steve de Shazer és Insoo Kim Berg családterápiás munkájuk során elemezték azt, hogy mi az, ami az ő gyakorlatukban a leginkább eredményre vezet az úgynevezett “sokproblémás” családok életében. Arra jöttek rá, a hozzájuk forduló családoknak arra van szükségük, hogy elkezdjenek másképpen gondolkodni a nehézségekről és új, kreatív megoldásokat találjanak. A tapasztalataik szerint az volt a legcélravezetőbb, ha az ügyfeleket arról kérdezték, hogy hova szeretnének eljutni, mit szeretnének a jelenlegi, problémás helyzet helyett, ha abban támogatták őket, hogy megkeressék azokat az apró dolgokat, amiket már csinálnak és a megoldás felé mutatnak, ha ítéletmentes elfogadásukat fejezték ki a család helyztét illetően, és elismerték a család erőfeszítéseit a helyzet megváltoztatására, visszatükrözték erőforrásaikat,melyek a sajátjuk és építhetnek rá, sőt máris építenek. Ez lehetővé teszi számukra a problémáról való gondolkodásuk megváltoztatását, ami új, kreatív megoldásokhoz vezetheti őket.
A beszélgetéseikben, segítő munkájuk során tehát áttették a hangsúlyt a problémákról a megoldásokra. Ahelyett, hogy az ügyfél tudatosan dolgozna a probléma megoldásán, pontról pontra elképzeli a saját megváltozott viselkedését, szerettei, barátai, kollégái reakcióját erre a megváltozott viselkedésre, így a kívánatos jövő részleteinek a megalkotása hozzájárul a probléma csökkenéséhez. A megoldásközpontú munka kezdetei 1978-ra vezethetők vissza, a Solution Focused Brief Therapy néven ismert terápiás módszer megszületéséig. Azóta más területeken, például a coachingban, tanácsadásban, szervezetfejlesztésben, vezetői gyakorlatban is sikeresen elterjedtek a megoldásközpontú eszközök.
A megoldásközpontú szemlélet fontos jellemzője, hogy a meglévő kompetenciákra, erősségekre épít és folyamatosan elismeri a haladás jeleit. Az ügyfél figyelmét arra irányítja, ami már most jól működik. Ezzel segít tudatosítani az ügyfélben, mitől működnek jól a dolgok és hogyan tudja a már jól működő készségeit, tudását a jövőben többet, máshol, máshogyan is alkalmazni.

Az Egyesületi munkánk során rendszeresen találkozunk nehéz sorsú emberekkel, gyerekekkel, fiatalokkal, ahol különösen érvényes az, hogy segítőként nem lehetünk az ő életük szakértői, hiszen mit tudhatunk mi az ő nehézségeikről, traumáikról, mélyszegénységről, gyermekotthoni felnövekedésről és arról, hogy hogyan kell azokkal együtt élni? Tanácsaink nem lennének hitelesek, nem is illeszkednek az ő életükbe, környezetükbe, valóságukba és csak fenntartanak egy látszólagos alá-fölérendeltségi viszonyt, amit a társadalom is olyan szívesen generál újra és újra valamiért, mintha mi, akik szerencsés helyzetbe születtünk valahogyan értékesebbek lennénk, mint a másik, aki élete talán első pillanatától küzd. Általában kevés alkalom van a velük való találkozásra és ezek ráadásul jellemzően rövidek, nem tipikus, hogy esély mutatkozik egy jól képzett terapeutával való hosszabb terápiás folyamatra. Mi vagyunk ott (trénerek, önkéntesek) mi tudunk valamiféle hatással lenni és ezért ezekben a kevés és rövid alkalmakban eddigi gyakorlatunk alapján hasznosnak tűnik, hogy beszéljünk az erőforrásaikról, arról hogy ők ezzel a csomaggal és múlttal együtt is már mennyi mindenre képesek, mit tudtak véghez vinni, miben jók, mi okoz örömet, mi segít, miből tudnak töltekezni, milyen sikereket (legapróbb sikereket) értek el eddig és azt hogyan csinálták. Erőforrásaik, igyekezetük és élethelyzetük őszinte elismerése, visszatükrözése segít megtalálni azokat az alapokat, amelyekre akár már építeni is lehet. Mint egy elsősegélynyújtó, aki először ér oda a bajba került személynek segíteni.