Sorsfordító sorok
az ALAP!Tá­borért

Minden sor(s) számít

Azt hiszem, az Alap!tábor olyan figyelmet tud adni a gyerekeknek, amire nagy szükségük van, ami segíteni fogja őket, amitől egyensúlyban tudnak maradni. Ez egy óriási horderejű muníció tud lenni minden gyereknek ahhoz, hogy a hétköznapok, az élet könnyebbnek, egyszerűbbnek, elviselhetőbbnek tűnjön.

Terék Anna

Az ALAP!Tábor az a hely, ahol mélyszegénységben élő, gyermekotthonban nevelkedő gyerekek együtt játszhatnak, nevethetnek, barátkozhatnak. A tavalyi tábor tapasztalatai alapján az élménypedagógiai foglalkozásokkal tarkított nyári program nemcsak egy hét felhőtlen gyerekkort ajándékoz nekik, de sokuknak valóban sorsfordító jelentőségű pozitív élményt is jelent.

A Tábor idén sem valósulhat meg a ti támogatásotok nélkül, és higgyétek el, minden adomány óriási segítséget jelent. Viszont ez alkalommal mi is szeretnénk adni nektek valamit, hogy lássátok, mennyit jelent nekünk a nagylelkű segítségetek.

Támogasd az ALAP!Tábort, vásárolj egy sorsfordító verssort, és először olvashatod Terék Anna legújabb, a gyermeki sorsokról szóló versének egy sorát.

Te is lehetsz sorsfordító!

Terék Anna nagyszerű, nemzetközileg is elismert költőnk gyermekpszichológusként közelről ismeri az életben eleve hátránnyal induló gyermekek világát.

Megkértük, hogy írjon egy verset ezekről a srácokról. Így született meg az Én is itt vagyok.
A verset egyelőre nem publikáljuk, azok az adakozók kapják meg – és így olvashatják először – egy-egy sorát, akik legalább 5000 Ft-os adományukkal támogatják az ALAP!Tábort.

Az első ALAP!Tábort tavaly indítottuk útjára, és nagyon szeretjük. Annyira, hogy szeretnénk, ha a következő évek során nyaranta újabb és újabb táborokat szervezve, végül az összes hazai gyerekotthonban nevelkedő és minél több nehéz sorsú gyermek átélhetné az egy hét felhőtlen gyerekkor élményét. Mert szerintünk ez alap.

Nézd meg, hogyan találnak támogató gazdára az újabb és újabb sorok

Mi az ALAP!Tábor?

Egy olyan biztonságos sziget, ahol egy héten át 34 mélyszegénységben élő-, és gyermekotthonban nevelkedő gyermek és fiatal gondtalanul együtt játszhat. Számukra a hétköznapok rengeteg akadályt állíthatnak, legyen az életviteli nehézség, iskolai kudarcok vagy a családtagok hiánya.

Az ALAP!Táborral célunk, hogy ezek a gyerekek és fiatalok valamit visszakapjanak abból, amit a gyerekkorunkból elveszítenek.

Az ALAP! Tábor az a hely,

Mindehhez mi 15 év alatt összegyűlt tudásunkat, tapasztalatunkat és önkéntes munkánkat adjuk.
Tőled azt kérjük, hogy támogasd az ALAP!Tábor megvalósulását!

Mi történik az ALAP!Táborban?

Miért fontos az ALAP!Tábor?

2019-ben Magyarországon a KSH adatai szerint 23 000 gyerek élt gyermekvédelmi gondoskodásban és alig tudjuk megbecsülni azoknak a gyerekeknek a számát, akik ezen felül mélyszegénységben, szegregátumokban nőnek fel.


ALAP, hogy a nehéz helyzetből induló gyerekek boldogulása az életben mindannyiunk közös érdeke és hisszük, hogy valamilyen formában mindenki képes tenni érte.
Aki értük tesz az egy jobb világért is tesz!

Ahogy minden apró csepp számít a tengerben, úgy a kicsinek vélt tetteknek is van értéke.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Lia (18 éves) története:

“Liával már rég találkoztunk. A Rákospalotai Leánynevelő Intézetben ismertük meg már évekkel ezelőtt. Minden programunkon és segítő beszélgetésen részt vett. Nagyon szeretett volna az intézet után helytállni az életben, de mindig ott voltak a kérdések: Mi lesz, ha újra kikerül? Hogy fog tudni egyedül helytállni az életben? Hogy fog tudni nemet mondani a barátoknak, amikor újra droggal kínálják? Aztán eljött a szabadulás napja és Lia eltűnt, köddé vált. Hiába próbáltuk megtalálni, felvenni vele a kapcsolatot, nem sikerült. Azután egyik nap Gigit, az egyik trénerünket valaki megszólította az utcán. Lia volt az. Elmesélte, hogy ha visszagondol a rákospalotai beszélgetésekre, akkor eszébe jutnak az ott elhangzott mondatok. Ezek a mondatok azok, amelyek segítettek neki, amikor az intézetből kikerülve NEM-et mondott a drogra, vagy NEM-et mondott egy bűncselekményben való részvételre.”

Segíts Te is, hogy az ALAP!Táborban még több gyerek kaphasson figyelmet, egy megerősítő mosolyt és elhangozhassanak ezek az élete szóló mondatok!

Köszönjük, hogy támogatásoddal együtt tehetünk a nehéz helyzetből induló gyerekekért!

Amennyiben vállalati támogatóként segítenétek az ALAP!Tábor megvalósítását, keressetek minket a hello@elmenyakademia.hu címen.

Támogatóink

Bali

1 500Ft 2022.05.15.

Hajrá!

Én is itt vagyok

Terék Anna verse

Az ég szélénél járok, körülöttem meredek a világ.

Szél fúj, viszi magával minden pillanatomat.

Elviszi magával nevetésem hangját, hajszálaimat,

messzire sodor mindentől, amit ismerek, amibe kapaszkodni tudok,

kifújja szívemből az emlékeket, az összes ember arcát.


Üres tenyerekkel állok, megbillen körülöttem a világ,

az ég szélén becsúsznak a csillagok, a nap felé kúszik a sötét.

Látom már, hogy fagyos és szúrós a világűr,

alattam csúszik a talaj, tenyerem hiába tapogat.

Fogjátok meg a kezem, hogy ki ne zuhanjak a végtelenbe.


Próbálok egészen kicsi maradni, akkor talán nem vág szívembe az élet,

talán így nem találnak rajtam fogást a napok.

Próbálok egészen apró maradni, hogy ne lásson senki,

ne találjanak meg, ha elgurulok.


Mert apró darabokra töri csontjaimat a napok súlya,

aztán szétgurulok a földön, bútorok alá szorulok, mint a gyöngyök.

Aztán ki fog kipiszkálni engem onnan a sötétből, a porból?

Ki fog utánam nyúlni, ha az ég szélénél mégis megbillenek

és kizuhanok abba a szúrós végtelenbe?


Vajon az űrben van-e kar, ami elkapna engem?

Vajon ebben az űrben hallják majd a nevetésemet?

Vajon ott, az űrben, lesz-e nekem hely?


Úgy zuhanok, mint a dühvel elhajított kő,

ha már lendületét vesztette,

egy pillanatra megállok a semmiben,

arcomba csap a levegő, húz magához a föld,

gyenge fű fog fel, szájam tele lesz majd földdel,

ha senki sem kap el.


És felsértek minden tenyeret, ami utamba akad,

mert keresem a kezeket, amik nem félnek súlyomtól, esésemtől.

Könnyű vagyok mégis, szél fúj, visz magával,

ki tudja hová, ki tudja meddig sodor.

Az ég széléhez állok, a csillagokba bámulok,

remeg a lábam, felém nyúl a mélység,

szakadék tátja száját felém, gyomrában összetört életek,

és én nagyon-nagyon félek, hogy végül mégis beleesek.


Pedig azért születtem ide, hogy nevessek.

Pedig azért születtem én ide, hogy vigyázzatok rám,

hogy ti tanítsatok meg, mégis hogyan lehet szeretni, nevetni, mindent elfelejteni.

És hidd el, én keresem, keresem folyton a helyem,

és hidd el, hogy én igyekszem, jaj, mennyire igyekszem,

hogy valahogy beleilleszkedjek én is a világba,

kitárt karok közé én is oda férjek,

dícsérő szavak elé oda tarthassam az arcomat,

hogy az én nevetésemre is vissza nevessenek.


És akár hiszed, akár nem, a legjobban éppen a te kezed kéne nekem,

hogy ebben a csúszós világban legyen mibe kapaszkodni,

hogy legyen, ami tisztára törli a vizes arcomat,

legyen, mi kisimítja szememből a hajamat, és ami utat mutat.


Mert úgy járok én a világban, mint napfény a házak tetején:

sokszor mondják, csak árnyékokat hagyok magam után,

sokan mondják, úgyis elveszek, mindegy merre megyek,

mert mindig este lesz, mindig elfogy a nap végére a fény.


Így halványulok én is, ha távol van tőlem minden kéz,

távol minden arc, minden szó,

és ha csúszós a világ,

mert sokszor távolra csúszik minden.

És én hiába csúszok, sehogy sem érem utol.


Mondják, hogy túl sokat mozgok,

mintha nem férne el bennem az élet,

mondják, hogy túl hangos vagyok,

de a csöndben sosem látják meg az arcomat.


Futok, hogy mozduljon bennem a világ,

sikítok, hogy nyissa ki szemét az élet,

a földbe rúgok, hogy megremegjen az egész világ,

hogy változzon meg minden, ami nem én vagyok,

minden, amit nem ilyennek ígértek nekem.


Mert azt ígérték, hogy csak itt a Földön vannak színek,

ígérték, hogy majd megszeretnek engem is az emberek,

ígérték, hogy nagy leszek, erős, a léptemet hallani fogják,

ígérték, hogy nekem is meg lesz itt a helyem,

hogy szükség lesz rám.


Eső veri az arcom, villám szaggatja a hangomat,

ha ázok folyton félek, hogy az eső összemos a sárral,

belemossa arcomat, karomat ebbe a világba

és utánam végül egy talpnyom sem marad a felázott földben.


Látod, milyen gyenge a lábam?

Egészen sekély nyomokat hagyok ahogy járok.

Ezért ugrok magasra, ezért dobbantok nagyot,

hogy hallják: vissza zuhantam a Földre,

hogy hallják: itt vagyok.


Azt mondják, elmúlik az idő mindig,

hiába vár az ember, ha nem cselekszik,

kifut az idő a kezünk közül,

aztán csak az marad a zsebünkben, amit adtunk,

és hiábavaló tartogatni magunknak mindnet.


És én itt vagyok, a napfényben állok,

láthatod te is, magamtól mindent odaadok,

pont mint a Nap is: szétszóróm fényem,

hogy felmelegedjen körülöttem a világ.


Itt állok és várok, hogy végre kelljek,

hogy hívjanak, a nevemen nevezzenek,

és hogy a nevem tényleg jelentsen is végre valamit.


Ha mást nem, hát azt, hogy én vagyok az, aki a földet rúgja,

aki a Napba sikít, hogy itt van, vár,

aki mozdul, fut, tombol, hogy változzon a világ,

aki kinyújtja a kezét, hogy megfogják,

aki azt várja, hogy tanítsák, vigyék

és aki nevet, nevet, mert él.


Jelentse ezt a nevem.