Élményekkel építünk
Az Élményakadémia Egyesület jövőképe egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz, a közösségi élethez és az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek.
Több van benned, mint gondolnád!
Csapatunk
Csapatunkban nap, mint nap élesben éljük át azokat a helyzeteket, amelyeket résztvevőinknek kínálunk. Mi is az állandó tanulás szellemiségében élünk és célunk, hogy mások fejlődését elősegítsük.
Szakképzett, sokszínű csapatunk nagyrészt az Outward Bound Románia trénerképzésén vált outdoor tréning oktatóvá. 2014 óta saját képzési rendszerrel rendelkezünk. Trénereink az élménypedagógia és coaching módszertan elsajátítása mellett, vízi mentő, elsősegély-nyújtó, alacsony és magas-kötél technikai tudásra is szert tettek. Technikai ismereteik kiterjednek a hegy és sziklamászásra, természetjárásra és mozgás valamint táncterápiás elemekre is.
Az egyesület trénerei mindannyian megtapasztalták a saját bőrükön, az élménypedagógiai módszer különleges, személyiségformáló hatását és eltökélték, hogy mindenkinek segítenek felismerni, hogy „Több van benned, mint gondolnád!”
core team

Aranyosi Mónika
Kommunikációs vezető, projektmenedzser

Bárnai Árpád
szakmai vezető, tréner

Czinger Erzsébet
elnökségi tag, projektmenedzser, tréner

CSAPI ANDRIS
ügyvezető, tréner

Gyöngyösi Kriszta
szakmai vezető, tréner

Horváth Mónika
projektmenedzser, tréner

Kovács Etelka
egyesületi elnök, projektmenedzser, tréner

Kozár Zoltán
ifjúségi munkás, tréner

Kökény Hajnalka
kommunikációs munkatárs

Tuza Mónika
irodavezető
Trénereink, trénerasszisztenseink

Bozzay Ágnes
assisztens

Ferenczi Dániel
tech-crew tag

Ferenczy Tamás
tréner

Zsubori Barnabás
asszisztens