A segítő beszélgetés célja, hogy non-direktív segítséget nyújtson az egyébként lelkileg egészséges, de jelenleg valamilyen elakadással, nehézséggel küzdő, esetleg krízisben lévő ember lelki egyensúlya hely­re­ál­lí­tá­sának érdekében. Eszköze a személyközpontú megközelítés, melynek egyik alapvetése az a bizalom, melyet a segítő közvetít kliense felé: azaz a segítő arra épít, hogy kliense ren­del­ke­zik azokkal az e­rő­for­rá­sokkal, amelyeket mozgósítva fel­is­mer­heti az el­a­ka­dá­sának o­ka­it, meg­lát­hat­ja a továbblépés lehetőségeit, elindulhat a saját megoldása felé. Rogers megközelítésének hármasa, a hitelesség, az empátia és a feltétel nélküli elfogadás, melyek együttesen valami többé válnak, többet adnak, mint külön külön. Érvényesnek tekintette ezt a terápiás munkán kívüli területeken is: vezetésben, gyermeknevelésben, iskolai, oktatási helyzetekben, voltaképp mindenhol, ahol emberekkel foglalkozunk. Ahogy Rogers fogalmaz: “Amikor empatikusan eléggé érzékeny vagyok ahhoz, hogy megértsem a kliens érzéseit, amikor el tudom őt fogadni, mint teljes jogú individuumot, a kliens pozitív, konstruktív, az önmegvalósítás felé vezető irányban halad: a növekedés, az érettség, a szocializáció irányában.”  (Rogers C R, 2015, 56.o)

Nagyon fontos, hogy a segítő beszélgetés során a segítő a mentálhigiénés több­let­tu­dá­sát nem arra használja fel, hogy ta­ná­csokkal lássa el a segítséget kérőt, hanem arra, hogy hozzásegítse a hozzá for­du­lót saját me­gol­dásainak megtalálásához, őt ezen az úton meghallgatással, értő figyelemmel, non-direktív kérdésekkel és aktív jelenléttel kísérje, támogassa.