Október 7. az állami gondoskodásban élő gyerekek világnapja

Sok éve fektetek energiát az önismeretbe, de azt a mai napig nem tudtam megfejteni, hogy miért vonzódom kiskorom óta a gyermekotthonok világához, hogy miért érzem azt, hogy ezzel a témával dolgom van. Erős vágy van bennem arra, hogy enyhítsek azon az űrön, amit a szerető és gondoskodó szülők hiánya okoz egy gyerekben. Misztikum ez a számomra, hogy hogyan képesek ŐK felnőtté válni, túlélni a mindennapokat, átverekedni a fájdalmakon, kudarcokon és örülni a sikereknek, anélkül, hogy lenne valaki, aki csak úgy “alanyi jogon” szereti őket, támogatást nyújt és gondoskodik róluk. Akihez haza lehet menni egy meleg otthonba, aki eléjük tol valami kaját és megsimogatja a fejüket, akihez oda lehet bújni ha nehéz, aki azt mondja, hogy “nem baj, majd legközelebb sikerül”. Aki saját feladatának tartja, hogy gondoskodjon róluk és aki őszintén, szívből örül, ha valami végre sikerül nekik. 

Nekem szerencsém van, én családba születtem, felneveltek, szerettek a szüleim, minden tőlük telhető segítséget és támogatást megadtak nekem és mindennek ellenére bevallhatom: időről időre megcsavarodik a lelkem a nyomasztó helyzetekben. Van, hogy nehéz például jó döntést hozni, vagy egy csalódással, kudarccal megküzdeni – elöntenek a rossz érzések, úgy érzem nem tudok megfelelni az előttem álló kihívásoknak. Ráadásul én már felnőtt vagyok, elvileg készen van az agyam arra, hogy megbirkózzon az érzelmi kilengéseimmel. A gyerekek agya még nem képes erre, ha valami rossz történik, egyszerűen csak elöntik őket nehéz érzések, például szégyen, kudarc, düh vagy fájdalom, és igazán hatékonyan csak egy biztonságos felnőtt figyelme és szeretete tud segíteni azon, hogy újra egyensúlyi állapotba kerüljenek. Mi lehet nagyobb depriváció az életben annál, hogy ez nincs? Hogy gyerekként, a felnövekedés, a kísérletezés, az útkeresés időszakában nem tart meg egy finom, de nagyon is létező védőháló? Hogy nincs kihez fordulni alanyi jogon, ha félsz, vagy szomorú vagy? Pedig jelenleg csak Magyarországon 23 ezren vannak ŐK, akik az egyik legfontosabbat – mentális egészség szempontjából biztosan a legfontosabbat – nélkülözik. Egy kisvárosnyi gyerek. Rengeteg gyerek.

 Az Élményakadémiánál küldetésünknek érezzük, hogy tegyünk azért, hogy ezen a hiányon csökkentsünk. Motiváltak vagyunk abban, hogy gyermekeink hátrányos helyzetű kortársait is hozzásegítsük olyan privilégiumokhoz, melyeket a családban nevelkedés és az ott megkapott relevancia-érzés, a kapcsolódás, a biztonságos kötődés adhat – természetesen megannyi más mellett, amit egy család ad. Tisztelet és elismerés van bennünk az iránt, ahogyan a gyermekotthonban felnövekvők, nem választott sorsukban, megküzdenek a felnövekedés kihívásaival. Az, hogy a nehéz helyzetből induló gyerekek is egészséges felnőtté váljanak és boldoguljanak az életben közös érdekünk és közös felelősségünk.

(Gyöngyösi Kriszta)

Több programunk között az ALAP!Tábor az mellyel célunk, hogy a mélyszegénységben élő-, és gyermekotthonban nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak nyújtsunk több személyes figyelmet, megerősítő mosolyt és  életre szóló, támogató élményeket.

Oszd meg másokkal!
Facebook
Twitter
WhatsApp
Email
Élményakadémia