Tőlünk Nektek – ahol a fiatalok kortárs példaképpé válnak.
A Tőlünk Nektek egy különleges tanulási folyamat, ahol hátrányos helyzetből induló fiatalok csoportja más, nehéz körülmények között élő közösségekben önkénteskednek, ezen keresztül a világról és önmagukról tanulva. Résztvevőink 15-21 éves, különböző településeken élő, kiemelten sérülékeny fiatalok.

Mit tanulnak a fiatalok, miközben más nehéz körülmények között élő fiatalok közösségeiben segítenek?
✊ A rászorulóból segítővé válnak: erősödik az önbizalmuk, és rátalálnak saját belső erőforrásaikra. Megtapasztalják, hogy képesek változni és változtatni.
🌱 Fejlődnek a személyes készségeik, többek között a kommunikáció, az együttműködés, az empátia, a felelősségvállalás, a problémamegoldás és a rugalmasság terén.
💼 Olyan, a munka világában is jól hasznosítható tapasztalatokat szereznek, mint a tervezés és szervezés, az önálló munkavégzés és a csapatmunka, valamint a pénzügyi tudatosság.
4 állomás a sikerélményhez
1.
Csapatépítés
Az első, 4 napos találkozó célja, hogy a fiatalok megismerjék egymást és elkezdjenek csapatként működni. Outdoor élménypedagógiai módszerekkel segítjük őket ebben, és fejlesztjük az önkéntes akció megvalósításához szükséges személyes készségeiket.
2.
Tervezés
Második alkalommal azért jönnek össze a résztvevők, hogy egy általuk választott közösség javára ötnapos önkéntes akciót tervezzenek. A csapat együtt ötletel és dönt, miközben trénereink támogatásával alapvető projektmenedzsment ismereteket sajátítanak el.
3.
Önkéntesség
A fiatalok öt nap alatt előkészülnek, közösségi fejlesztéseket és programokat valósítanak meg. Az akcióba bevonják a településen élőket és együttműködnek helyi civilekkel, ifjúsági munkát végzőkkel. Az akciónapokon mentorként támogatjuk a csapatot és irányt mutatunk a kihívások kezelésében.
4.
Zárás
A Tőlünk Nektek utolsó állomásán az együttműködés és az önkéntes akciók értékelése zajlik. Trénereink segítségével a fiatalok visszatekintenek az egész folyamatra és megünneplik a sikereiket. A tanulási folyamat a személyes fejlődés és a közös tanulás tapasztalatainak megerősítésével válik teljessé.
Pillants be a programba!
2011 óta
13
tanulási folyamat keretében
13
segítő akció valósult meg
320
önkéntes fiatal részvételével
Tőlünk Nektek (2012)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 90
Önkéntesek: 25
Település: Ároktő
Támogató: Raiffeisen
Tőlünk Nektek 2 (2013)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 80
Önkéntesek: 25
Település: Rákospalota Lánynevelő Intézet, Bag
Tőlünk Nektek 3 (2014)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 100
Önkéntesek: 20
Település: Monor
Tőlünk Nektek 4 (2014)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 70
Önkéntesek: 16
Település: Tatabánya Mésztelep
Támogató: MOL
Tőlünk Nektek 5 (2015)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 50
Önkéntesek: 20
Település: Tarnabod
Támogató: Málta
Tőlünk Nektek Extra (2017)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 80
Önkéntesek: 22+ 6 ifi tréner
Település: Lyukóbánya
Támogató: Norvég Civil Alap
Mérföldkő: Tőlünk Nektek Extra
Tőlünk Nektek 7 (2018)
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 70
Önkéntesek: 28
Település: Tiszabura
saját forrásból
Ifi+ csoport indulás (2019)
Az IFI+ azoknak a fiataloknak az önszerveződő közössége, akik az elmúlt években tartott programjainkon keresztül találkoztak és kezdték el saját ötleteiket megvalósítani. Ott segítenek, ahol szükség van rájuk. Ezen kívül tanulnak, toboroznak, támogatást gyűjtenek és dolgoznak saját működésük kialakításán.
Egy advent, ami összeköt (2025)
2025-ben Lyukóvölgybe vitték el a fiatalok a közösség élményét. Gyerekprogramok mellett, két közösségi főzést és adventi koszorú készítő workshopot szerveztek.
Tőlünk Nektek (2024)
A bagi, kerecsendi, miskolci és monori fiatalok a Kerecsendi nehéz körülmények között élő gyerekek számára szerveztek játékos napokat, egyik nap 150 fő számára főztek és a helyi tanoda foglalkoztató helyiségét mesefigurákkal díszítve kifestették, valamint tereprendezésben támogatták a közösségi ház bővülését.
YOUTH+
Ez a TN egy nemzetközi program keretében valósult meg, így a magyar fiatalok spanyol fiatalokkal közösen készültek fel az önkéntes akcióikra. A magyar csapat Ózdra ment és a környéken élő nehéz sorsú gyerekeknek tartottak több napon át programokat, valamint a Helétesi telepen kifestették a közösségi teret, ahol a helyi gyerekek a festés után esős időben is tudtak játszani.
TNX
Az ifitrénerek támogatásával a fiatalok Monor települést választották, azonban az első napon szembesültek egy helyi járvánnyal. Gyors mérlegelés alapján a csapat Bagra helyezte át az önkéntes programot, ahol a vízelvezető árkok takarítása mellett játékos napokat és egy zenés ki mit tud estét szerveztek a helyi gyerekeknek, valamint a BAGázs kertjében lévő kerti mozi vászonként szolgáló falat felújították és fehérre festették.
Hogyan hat mindez a környezetükre?
- Hátrányos helyzetből induló fiatalok számára új perspektívát nyit
- Bemutatja a segítségnyújtásban rejlő örömöket és lehetőségeket
- Erősíti a kisközösségek összetartozását
- Új szemléletet hoz a hátrányos helyzetű település számára
Pillér
A Tőlünk Nektek nyomán több településen indult el helyi, hosszútávú közösségfejlesztő programunk, a Pillér. Ennek keretében a fiatalok kétheti rendszerességgel dolgoznak együtt. A Pillérről itt olvashatsz többet.
Mit tanulnak a fiatalok, miközben más nehéz körülmények között élő fiatalok közösségeiben segítenek?
„Türelmesebb vagyok, kevesebbet káromkodok, többet segítek”
“Számíthatok másokra is és mások véleménye is számít”
“Néha hátra kell lépnem és hagynom másokat előtérbe kerülni.”
“Bátrabb lettem. Elmentem múltkor, hogy munkát kell keresnem. Eddig azért nem mertem elmenni, mert nem mertem beszélni.”
“Olyan szinten nem félek a kimeneteltől a ‘nagy Életbe’, mint ahogy eddig féltem.”
“Nagyobb dolgokat intézek, mint például, hogy teremtsek szálláshelyet, ételt.”
Tőlünk Nektek Extra állomásai:
3 napos ifi tréner képzés – ahol a fiatalok felkészülnek a program vezetésére
4 napos csapatépítés – az ifi trénerek vezetésével az önkéntesek részére, outdoor élménypedagógiai módszerekkel
5 napos tervező fázis – ötlettől a tervekig projektmenedzsment szemlélettel
5 napos önkéntes akció – megtervezett programok kivitelezése
4 napos zárás – az élmények megbeszélése, feldolgozása és ünneplés
FUYI TNX
Résztvevők, akikhez eljutottak az önkéntesek: 80
Önkéntesek: 25 + 4 ifi tréner
Település: Lyukóbánya
Támogató: Erasmus+
Mérföldkő: Nemzetköziség
https://youtu.be/sA_9mJFeQAEhttps://youtu.be/aQTlZjAMk5Mhttps://youtu.be/oEY6SsZZHtghttps://youtu.be/UqxxzkbVMH8https://youtu.be/TkiIxL_FJgA
Eredményeink
2011 óta 6 Tőlünk Nektek és 2 Tőlünk Nektek Extra valósult meg, ezáltal
8 közösséghez jutottak el a fiatalok, többek közt Lyukóbányába, Bagra, Monorra, Tarnabodra, Tatabányára
5 fiatal döntött úgy, hogy ifi trénerré szeretne válni
650 önkéntes fiatal lett egyéni és települési szintű pozitív változások elindítója
1 önszervező csoport alakult a résztvevő fiatalokból, ők alkotják az IFI+-t
Tőlünk Nektek E-book
A Tőlünk Nektek Extra programjának és a Tőlünk Nektek 2011-2016 között szerzett tapasztalatai alapján összeállított elektronikus kiadvány szociális és ifjúsági munkások számára
Akik a Tőlünk Nekteket már támogatták




