Csapatunk

Élményekkel építünk

Az Élményakadémia Egyesület jövőképe egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek.

Több van benned, mint gondolnád!

Csapatunk

Csapatunkban nap, mint nap élesben éljük át azokat a helyzeteket, amelyeket résztvevőinknek kínálunk. Mi is az állandó tanulás szellemiségében élünk és célunk, hogy mások fejlődését elősegítsük.

Szakképzett, sokszínű csapatunk nagyrészt az Outward Bound Románia trénerképzésén vált outdoor tréning oktatóvá. 2014 óta saját képzési rendszerrel rendelkezünk. Trénereink az élménypedagógia és coaching módszertan elsajátítása mellett, vízi mentő, elsősegély-nyújtó, alacsony és magas-kötél technikai tudásra is szert tettek. Technikai ismereteik kiterjednek a hegy és sziklamászásra, természetjárásra és mozgás valamint táncterápiás elemekre is.

Az egyesület trénerei mindannyian megtapasztalták a saját bőrükön, az élménypedagógiai módszer különleges, személyiségformáló hatását és eltökélték, hogy mindenkinek segítenek felismerni, hogy „Több van benned, mint gondolnád!”

core team
Garabás Titanilla
Garabás Titanilla

irodavezető, trénerasszisztens

Aranyosi Mónika
Aranyosi Mónika

projektmenedzser

Kékesi Nikolett
Kékesi Nikolett

projektmenedzser

Czinger Erzsébet

projektmenedzser

Gyöngyösi Kriszta
Gyöngyösi Kriszta

szakmai vezető, tréner

Bárnai Árpád
Bárnai Árpád

szakmai vezető, tréner

Juhász Zsuzska
Juhász Zsuzska

nemzetközi szakmai vezető, tréner

Csapi Andris
CSAPI ANDRIS​

ügyvezető, tréner​

Trénereink, trénerasszisztenseink, önkénteseink
Dobák Eszter

asszisztens

Farkas Imre

önkéntes

Ferenczy Dániel

assisztens

Gergely Zsófia

tréner

Hábermajer Gábor

assisztens

Halmai Krisztina

tréner

Horváth Mónika

tréner

Horváth Sándor

tréner

Horváth Tünde

önkéntes

Kis-Kopárdi Csaba
Kis-Kopárdi Csaba

egyesületi tag

Kolompár József

önkéntes

Kovács Réka

önkéntes

Lövei Szabolcs

asszisztens

Marton Laura

tréner

Ondreák Ivett

asszisztens

Schäfer Nóra

tréner

Szécsi Erik

tréner

Szőke Péter
Szőke Péter

asszisztens