
Kovács Etelka
tréner
Alapvetően egy kíváncsi csavargó vagyok: szeretek vándorolni erdőn, mezőn, távoli tájakon és közeli dombokon, kultúrákban megmártózni, embereket megismerni, belső kristálypalotákra rácsodálkozni, és védeni, óvni az erős-törékeny csodát, ami az Élet. Trénerként elsősorban rendező vagyok: helyzeteket teremtek, „rendezek be”, amelyek lehetőségeket adnak újszerű dolgok kipróbálására. Mélyen hiszek a Természet erejében, hogy segítsen megérkezni minket oda, ahol épp lennünk kell. Támogató vagyok, a lehetőség és biztonságos légkör megteremtője, és a kíváncsi, aki tudni szeretné… 2004-ben diplomáztam Menedzsment Tanácsadás szakirányon, 2006-ban több lelkes fiatal diplomással közösen indítottuk útjára az Élményakadémiát, melynek során, 3 évig volt feladatom a szervezet vezetése, miközben tréneri pályafutásom első szárnybontogatásai is ekkorra tehetők. Ezt követően tettem 3 év kitérőt a HR tanácsadás irányába, miközben megszülettek gyermekeim (Anna 8, Ádám 5), és több évet velük töltöttem. 2017 őszétől tértem vissza a Tréningek varázslatos világába.