Csapi Andris

CSAPI ANDRIS​

ügyvezető, tréner​

Imádok csapatban dolgozni és azt érezni, hogy van értelme annak, amit csinálok. Azokat a helyzeteket keresem, amikor annyira fontos az ügy, amiért teszünk, hogy egymás szavába vágva, vitázva, de közös megoldásokat keresve dolgozunk együtt. A nehéz sorsú fiatalok támogatása és társadalmi integrációjának, mobilitásának elősegítése ilyen ügy számomra. Hiszem, hogy akkor tudunk ebben sikeresek lenni, ha jól vagyunk magunkkal, egymással, ha közösséget alkotunk. Olyan környezetet szeretnék létrehozni – akár az irodában, akár a tréning teremben, akár egy erdei ösvényen – amiben meg tudjuk mutatni magunkat és meg tudjuk látni a másikat, ahol felelősséget vállalunk a munkánkért, a fejlődésünkért egyéni és szervezeti szinten egyaránt. Büszke vagyok arra, hogy az Élményakadémiánál létre tudjuk hozni ezt és hogy én is ehhez járulhatok hozzá nap mint nap akár ügyvezetői, akár tréneri szerepben.