Kezdőlap

Kiemelt mobil navigáció

Menü

Másodlagos navigáció

  • Rólunk
    • Aktuális
    • Kik vagyunk?
    • Hogyan dolgozunk?
    • Átláthatóság
    • Kapcsolat
  • Ifjúsági munka
    • Táborok
      • ALAP!Tábor
      • Generali Mosolyvadász
    • Tőlünk Nektek
    • Pillér
    • Nemzetközi programok
  • Szakembereknek
    • Aktuális képzések
    • Tudástár
    • Partnerségek
    • Korábbi projektek
    • Forrás konferencia
  • Önkéntesség
  • Támogatás
    • Híd a lehetőségekhez
    • Állj mellénk
    • Adó 1%
  • Vállalatoknak
    • Szolgáltatásaink
  • Magyar
    • Magyar
    • English

Mit jelent valójában biztonságos és befogadó teret teremteni, ahol mindenki jól érzi magát?

Közzétéve: 2026. 11. 20.
Címkék: befogadás, ifjúsági munka, inklúzió, ladder, reziliencia

Mit jelent olyan biztonságos és befogadó teret teremteni, ahol mindenki jól érzi magát? Mit tehetünk azért, hogy mindenki azt érezze: észreveszik, elfogadják és szívesen látják, függetlenül a hátterétől vagy az élethelyzetétől?

Monta a LADDER projekt keretében megvalósult két ifjúsági cserén szerzett személyes tapasztalatait és gondolatait osztja meg velünk. Írásában arról mesél, milyen kihívásokkal jár a fokozottan sérülékeny helyzetű fiatalokkal való munka, hogyan lehet alkalmazkodni a különböző szükségletekhez, és mi kell ahhoz, hogy olyan közösségi teret hozzunk létre, amelyben mindenki megtapasztalhatja a valahová tartozás érzését – beleértve azokat a felnőtteket is, akik mindezt lehetővé teszik.

“Szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehettem a LADDER projekt két ifjúsági cseréjén. Az egyik alkalommal facilitátorként, a másikon pedig a facilitátorok és csoportvezetők mentoraként voltam jelen.

Ezek különleges mobilitások voltak, hiszen kifejezetten különböző hátterű, fokozottan sérülékeny helyzetű fiatalok számára szervezték őket. Én alapvetően minden fiatalt sérülékenynek látok, hiszen valójában mindannyian azok vagyunk. Ezekben az esetekben azonban a fiatalok számos olyan nehézséggel szembesültek, amelyek befolyásolták, hogy mennyire tudtak hozzáférni ezekhez az élményekhez. Ilyenek voltak például a nyelvi és földrajzi akadályok, az érzelmi megterhelés, az úti okmányokkal kapcsolatos nehézségek vagy a tartózkodási státuszuk.

Mindegyikük története egyedi volt, és mindenki valami mással érkezett a közösségbe: volt, aki rendkívül bölcs gondolatokkal és meglátásokkal, más elképesztő humorérzékkel, művészi tehetséggel vagy egyszerűen ragyogó lélekkel és mosollyal.

Mindkét alkalommal nagyon különböző emberek jöttek össze, akik a nyelvi különbségek ellenére is képesek voltak egymáshoz kapcsolódni.

Számomra, pedagógusként, felnőttként és a biztonság megteremtéséért felelős szakemberként is igazán különleges, ugyanakkor kihívásokkal teli feladat volt megpróbálni figyelembe venni mindenki szükségleteit. Már egy „hagyományos” ifjúsági cserén is számos kulturális különbséggel találkozunk: a vallástól és az étkezési szokásoktól kezdve egészen a személyes határokig. Ezeken a programokon pedig további nehézséget jelentett, hogy csapatként úgy kellett felismernünk ezeket a különbségeket, hogy nem mindig volt előzetes információnk. Folyamatosan rugalmasnak kellett lennünk, és készen kellett állnunk arra, hogy reagáljunk, ha valamiről kiderül, nem működik megfelelően.

Szerintem valójában erről szól a biztonság megteremtése. Lehetetlen minden helyzetre előre felkészülni. Az igazi érték abban rejlik, hogy képesek vagyunk észrevenni egymást, figyelni a másikra.

Van még egy dolog, ami ide tartozik: hogyan bánunk saját szükségleteinkkel és hogyan figyelünk a velünk együtt dolgozó többi felnőttre.

Ezeken a programokon megtapasztalhattam a közös alkotás és együttműködés csodálatos folyamatát, de ez nem ment mindig könnyen. A sajátomat és a többi felnőtt egóját is próbára tette. Arra késztetett bennünket, hogy elgondolkodjunk: vajon a büszkeségünk, a sok év alatt megszerzett szakmai tapasztalatunk és tudásunk mikor válhat éppen a valódi befogadás akadályává?

Néha olyan érzés volt, mintha hatalmas hullámok csapnának össze. Mindegyik erőteljes és csodálatos a maga egyediségében, de ha nem figyelünk arra, hogyan navigálunk közöttük, akár rombolóvá is válhatnak.

Maga a tudat, hogy ilyen mosolygós fiatalokkal vagyunk körülvéve, akik mindannyian egy-egy egész univerzumot hordoznak magukban, önmagában intenzív élmény lehet. Az energiájuk, a szükségleteik, az érzelmeik és a kiszámíthatatlanság komoly kihívást jelenthet, még akkor is, ha mélyen elkötelezettek vagyunk, hogy biztonságos és befogadó teret teremtsünk számukra.

Mindez arra késztetett, hogy mélyebben elgondolkodjam azon, hogyan tudunk kapcsolatban maradni önmagunkkal és azokkal az értékekkel, amelyekről beszélünk, akkor is, amikor nehézzé válnak a dolgok. Hogyan ismerjük fel a saját határainkat, hogyan szabjuk meg a saját tempónkat, és hogyan engedjük meg magunknak, hogy egyszerűen emberek legyünk anélkül, hogy teljesen kimerülnénk?

Azt hiszem, a válasz egyik része abban rejlik, hogy világos határokat szabunk, miközben elég rugalmasak maradunk ahhoz, hogy reagálni tudjunk a folyamatosan változó helyzetekre. Fel kell ismernünk, hogy a befogadás nem követeli meg, hogy feladjuk önmagunkat, ahogyan a biztonság megteremtése sem jelenti azt, hogy minden kérdésre tudnunk kell a választ. Fontos, hogy hűek maradjunk az értékeinkhez, felismerjük és elfogadjuk a saját érzelmeinket, és nyitottak maradjunk a tanulásra akkor is, amikor a saját feltételezéseink, szakmai tudásunk vagy megszokott működésmódunk megkérdőjeleződik.

Számomra ezek a mobilitások sokrétű és mély személyes fejlődési lehetőséget jelentettek. Szinte darabról darabra mutatták meg személyiségem különböző rétegeit: önmagamat mint facilitátort, kollégát, egóval rendelkező embert, barátot, biztonságot nyújtó felnőttet, és egyben mint saját maga is sérülékeny emberi lényt.

Talán ez is fontos része a biztonságos terek megteremtésének: felismerni, hogy azoknak a felnőtteknek is szükségük van megtartó térre, akik mások számára teremtenek ilyet. Szükségünk van lehetőségre, hogy reflektáljunk, hibázzunk, megkérdőjelezzük önmagunkat és fejlődjünk. Képesnek kell lennünk támogatni egymást ahelyett, hogy azt várnánk el mindenkitől, hogy minden nehéz helyzetet tökéletesen kezeljen.

A világ jelenleg számos nehézséggel és bizonytalansággal néz szembe. Nagyon könnyű egymást egy-egy általunk ismert információ alapján skatulyákba zárni, és nem gondolkodni tovább azon, ki is lehet valójában a másik ember. Ahhoz azonban, hogy valóban biztonságos és befogadó tereket teremtsünk, társadalmunknak túl kell látnia a nemzetiségeken, sztereotípiákon, hiedelmeken, a szexuális irányultságon vagy a nemi identitáson és minden más megkülönböztető kategórián. Meg kell próbálnunk meglátni az embert mindezek mögött, a félelmeivel, szeretetével és erősségeivel együtt. Azt az egyedi univerzumot, amely mindannyiunkban ott rejlik.

Ezért gondolom, hogy a LADDER projekt hihetetlenül fontos kezdeményezés volt, amely szó szerint megváltoztatta néhány fiatal életét. A résztvevők arról számoltak be, hogy az az érzés, hogy látják őket, hogy tartoznak valahová, és hogy egy összetartó közösség részei lehetnek, olyan volt számukra, mintha egy családra találtak volna.

Talán valójában ezt jelenti az elfogadás: nem csupán eltűrni a másik különbözőségét, hanem őszinte kíváncsisággal fordulni felé, teret adni a történetének, és lehetővé tenni számára, hogy anélkül lehessen önmaga, hogy előbb valamilyen kategóriába kellene illeszkednie. 

Az elfogadás nem jelenti azt, hogy mindent meg kell értenünk egymásban. Néha egyszerűen csak annyit jelent, hogy hajlandóak vagyunk meghallgatni, észrevenni a másikat, és teret adni neki ahhoz, hogy pontosan az lehessen, aki.

Ez felbecsülhetetlen értékű.

Végül szeretnék néhány elgondolkodtató kérdést adni nektek:

Mi lehet a következő lépésed afelé, hogy még nyitottabban és elfogadóbban fordulj mások felé?

Hogyan tudsz teret adni valaki más univerzumának úgy, hogy közben a sajátoddal is kapcsolatban maradj?

És amikor eljutsz arra a pontra, hogy legszívesebben feladnád, mi segíthet abban, hogy újra kapcsolódni tudj azokhoz az értékekhez, amelyek eredetileg erre az útra vezettek?

Ha megszólítottak ezek a gondolatok, arra biztatlak, hogy ismerd meg a LADDER projekt keretében kidolgozott szakmai anyagokat is! Gyakorlati eszközöket, meglátásokat és inspirációt kínálnak ahhoz, hogy minden fiatal számára biztonságosabb, befogadóbb és tartalmasabb élményeket teremthessünk.”

Monta Melne-Meijere

A képen Monta, a blog írója szerepel, a fotót pedig Ward Obeid készítette.

A LADDER projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

A program koordinátora az Élményakadémia Közhasznú Egyesület.

Stratégiai partnereink: Associazione Joint, MARTA, Las Niñas del Tul.

Szeretnél többet tudni a biztonságos terek kialakításáról?

Figyeld híreinket a Facebookon és az Instagramon és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a következő lehetőségekről!

Maradjunk kapcsolatban!

Képzési lehetőségek, események, kapcsolódási pontok. Minden, ami élménypedagógia, ifjúsági munka, mentális egészség, reziliencia és még több. Ne maradj le, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kérjük várj...

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

Bottom HU

  • Rólunk
  • Ifjúsági munka
  • Szakembereknek
  • Vállalatoknak
  • Támogatás
  • Átláthatóság
  • Adatkezelés
  • Impresszum
Kezdőlap

Links and badges

  • Instagram
  • Facebook
  • LinkedIn
  • YouTube

     

© 2005 - 2026 Élményakadémia Közhasznú Egyesület — Minden jog fenntartva! | This high performance custom theme based WordPress Website Design was made with love by: Coconut Design sustainable web design studio.​