Április 18-án különleges kalandban volt része a Dr. Török Béla Általános Iskola huszonkét diákjának. A felső tagozatos hallássérült és beszédfogyatékos gyerekek egy egész napos programon vettek részt Galyatetőn, az Élményakadémia szervezésében. Az iskola életében nem ez volt az első alkalom, de a kiválasztott diákok először vettek részt ilyen élménynapon.
Az Élményakadéma – ahogy a honlapjukon olvasható – „elhivatott trénerek és ifjúsági munkás szakemberek közössége. Küldetésük a személyes fejlődés és a társadalmi integráció előmozdítása nem-formális tanulási programok megvalósításával.”
Hogy kiket és mit rejtenek ezek a mondatok?
Lelkes szakemberek csapatát, akik az élménypedagógia elméletét, gyakorlatát és szemléletmódját adják át más országok fiataljainak.
Hogy milyen sikerrel, azt a Török Bélá-s gyerekek maguk is megtapasztalták. Amiben részük volt az érkezéstől a hazaindulásig: rengeteg játék, amit áthatott a feltétlen elfogadás, az őszinte kedvesség és egymás megismerésének a vágya.
A játékok célja az egyéni és közös erőforrások megtalálása, az együttes problémamegoldás, egymás segítése volt. Az egész napot önfeledt jókedv jellemezte. Élmény volt látni, ahogy a zárkózott gyerekek megnyíltak, a hallgatagok beszélgetni kezdtek, a háttérbe húzódók fontosnak érezték magukat. Szerencsére a kommunikáció sem okozott nehézséget. A gyerekek könnyen megértették magukat
az Élményakadémia nemzetközi csapatával. Ez nem csoda, hiszen közös nyelvet
beszéltek: a szeretet nyelvén szóltak egymáshoz.
Szabó Csilla