Segítő kapcsolat a “javítóban”

Az állami gondozott és javító intézetbe kerülő fiatalok mentálhigiénés állapotának aspektusai, a társadalmi beilleszkedést és az önálló életkezdést hátráltató körülmények, egy “javítós” lánnyal folytatott segítő kapcsolat fényében. 

A két éven át elhúzódó covid-helyzet, mint egy reflektor világított rá arra, hogy milyen sérülékeny helyzetben vannak a fiatalok mentálhigiénés szempontból szerte Európában. Még azok is nagyon kitett helyzetben vannak – például az online világ kihívásai, designer drogok, magány, rohanás, önbántalmazás, öngyilkosság, csellengés, céltalanság, bullying okán -, akik egyébként biztonságos körülmények között a családjukban nevelkednek. Az átlagos fiatalokhoz képest fokozottan nagy veszélyben vannak azok a gyerekek és fiatalok, akik családon kívül nőnek fel, hiszen számukra nem adott a család biztonsága, megtartó ereje, érzelmi és fizikai stabilitása. 

Egyesületünkkel több, mint tíz éve működünk együtt magyarországi gyermekotthonokkal, köztük  egy budapesti javítóintézettel is. Van, ahol rendszeres programokat, van akiknek élménypedagógiai alapú táborokat, másoknak pedig több részből álló komplexebb folyamatokat, tartunk, vezetünk. Ezekkel célunk, hogy az élménypedagógia eszközén keresztül segítsük a családon kívül nevelkedő gyermekek és fiatalok önreflexiós képességének, munka-szocializációs és vállalkozó készségeinek fejlődését, hogy értéket lássanak egymásban és saját magukban. Képesek legyenek együttműködni, közösen cselekedeni, tervezni, végrehajtani, ebben örömüket lelni, elbukni és felkelni, akár önkénteskedni és másoknak segíteni. Szeretnénk ezáltal olyan privilégiumokhoz hozzásegíteni őket, melyeket a családban nevelkedés és az ott megkapott relevancia-érzés és kapcsolódás adhat. 

Programjaink mind, csak apró segítségek egy olyan rendszerben, ami minden benne fellelhető egyéni szándék, emberség és igyekezet ellenére mégsem működik jól. A javítóintézetben élő fiatalok esetében ráadásul kivétel és kétség nélkül tudható, hogy feldolgozatlan traumák állnak a háttérben. Ha más nem, annak a traumája, hogy bizonyos időt családjuktól, társaiktól, megszokott környezetüktől távol, bezárva kell eltölteniük, valamiért, amit gyerekfejjel elkövettek, és aminek nem jól mérték fel a következményeit. 

A legtöbbjük esetében ennél lényegesen többről van szó, olyan környezetből jönnek ahol gyermekként nem tudták őket jól szeretni, kielégíteni azokat az alapvető érzelmi  szükségleteiket – biztonságra, gondoskodásra, elfogadásra való igény – amelyekre a gyermekeknek az egészséges érzelmi és idegrendszeri fejlődéséhez feltétlenül szüksége van.  Az állami gondozásban felnőtt fiatalok esetében ez sokszor hiányzik, hiszen őket szüleik elhagyták, nem kívántak róluk gondoskodni, vagy körülményeik, szegénység vagy bántalmazás miatt kiemelték őket a családjukból. A rendszerbe kerülve pedig vagy kifogtak egy elnyűhetetlen, elhivatott, gyerekeket szeretni képes nevelőt, vagy nem. Ahhoz, hogy valakiből egészséges felnőtt válhasson és kialakuljon benne a társadalmi beilleszkedéshez elengedhetetlen önkontroll, fontos, hogy biztonságban megélje saját függetlenségét, kompetenciáit, a benne rejlő játékosságot és spontenaitást, érzelmeit szabadon kifejezhesse, megfelelő mennyiségű szeretet, gondoskodást, érintést és bizalmat kapjon. Már csak ezért is nagyon fontos, hogy munkánkat minden pillanatban trauma-tudatos módon végezzük, tudva azt, hogy klienseink magatartása, mondatai, hozzáállása mögött sok nehéz tapasztalás rejtőzik.

Ha a “javítós” fiatalokkal dolgozunk, innen indulunk: a legtöbben eleve nehéz, elhanyagoló környezetből jönnek, érzelmi deprivációban nőttek fel, mire a javítóba kerültek már elkövettek valamit, amiért bírósági ítéletet kaptak. Elítélték őket „a felnőttek” – az ő szemükkel nézve ugyanazok a felnőttek – akik nem adtak megfelelő támogatást abban, hogy a veszélyes helyzeteket jó eséllyel el tudják kerülni. Rossz esetben már van egy szintén a gyermekvédelmi rendszerben élő 1-3 éves gyermekük, jó esetben nincs; rossz esetben senki nem várja őket a szabadulás után (még rosszabb esetben ugyanazok, akikkel a bűncselekmény idején töltötték az idejüket, potenciális bűnelkövetővé vállva percekkel a javító elhagyása után). Jó esetben van családjuk, szüleik, párjuk, bárkijük, ami könnyen jelentheti ugyanazt, mint a rossz eset. Jó esetben még nincs tapasztalatuk a hajléktalanságban vagy a testük áruba bocsájtásában, rossz esetben van. Még rosszabb esetben a saját anyjuk adta el őket külföldre (sajnos ilyennel is találkoztunk). Jó esetben nem semmizi ki őket a 18 éves korban újra megjelenő család; rossz esetben igen. 

Egy segítő kapcsolat a javítóban – Annával beszélgettünk

Annával – akinek nem ez az igazi neve – aki épp büntetését töltötte az egyik javító intézetben, egy hosszú távú segítő kapcsolat keretében dolgoztunk együtt. Anna kislány korában gyermekotthonba került, szép, fiatal, roma nő, aki ekkor épp tizennyolc éves elmúlt, két éve élt itt. Állami gondozásban és a gyermekvédelmi rendszer útvesztőjében töltötte életének elmúlt hat évét, talán ennek köszönhetően is gyanakvó és bizalmatlan az idegen felnőttekkel szemben. Nemsokára “szabadul” az intézetből, de minden bizonytalan, mert vannak még olyan ügyei, amik kapcsán nem született még ítélet – akár börtönbe is kerülhet. Korábban sokat volt szökésben, hat év alatt több helyet is megjárt, volt nevelőszülőknél, lakásotthonban, zárt intézetben, és végül itt, egy javítóintézetben. Hangsúlyos téma esetében a származása, a roma közösség szokásai, az attól és a születési családjától való elszakadás vagy épp visszatalálás, a családi háttér, a társadalomba való beilleszkedés, a gyermekotthon és ezek hatásai az ő életére. 

Nagy dolog előtt áll: szabadulni fog és egyben megkezdi felnőtt életét. Ezt nagyon várja, ugyanakkor fél, és teljes joggal, hiszen kint “szabadság” van, saját döntéseire, tudására, erőforrásaira hagyatkozhat. Családjával kapcsolatban keserű a tapasztalat, hogy kiskamaszként nem tartották meg őt, mikor szüksége lett volna a támogatásukra. 

Származás és gyermekotthon

Anna párkapcsolati mintáit, döntéseit, lehetőségeit egyaránt nagy mértékben meghatározza származása – beleértve a társadalmi integráció lehetőségeit is – és a családi szokások, vagy éppen az azokkal szembeni ellenállása. Anna egy nehéz döntés előtt áll: hova menjen a szabadulást követően? Vissza a családjához vagy keresse meg a saját útját? A családja és az önmegvalósítás összeférhetetlensége nagyon feszítő a számára, hiszen ha a családja mellett döntene, akkor a náluk honos roma szokásoknak megfelelően nem dolgozhat majd, úgy érzi nem lehet önálló akarata, férje vagy bátjya fogja majd képviselni minden helyzetben, nem öltözhet szabadon, kötik a szokások, a roma társadalmi elvárások, értékek és normák. Az önmegvalósítás kapcsán pedig szintén erősen meghatározóak a többségi társadalom reakciói: útját sokkal nagyobb eséllyel fogják előítéletek és sztereotípiák kísérni, mint egy átlagos magyar fiatalét. Szomorú, hogy pont azt nem kapja meg, ami az egyik legfontosabb lenne ahhoz, hogy ő is elhiggye magáról: képes a beilleszkedésre, képes arra, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon, nem kell a társadalom peremén élnie vagy börtönben végeznie – a többségi társadalom bizalmát.

Óvónő szeretne lenni, saját ingatlanban élni, vendégszobát berendezni. A beszélgetés közben nagyon élnek a szavai, kirajzolódnak vágyai, tervei, egyszerűek de lelkesítőek az elképzelései, mégis, ha eltávolodunk a segítő kapcsolat valóságától, nagyon kicsinek tűnnek erre az esélyei, és nem azért, mert őbenne nincs meg minderre a potenciál. Hasonló álmokat dédelget, mint egy hozzá hasonló de családban élő fiatal, mégis szignifikánsan több veszély leselkedik rá útközben gyermekkorának viszontagságai miatt. Ugyanakkor látszik az is, hogy vannak olyan – a hozzá hasonló lányok esetében – tipikusnak mondható pályák, amelyeket már biztosan elkerült: nem lett gyermekként maga is anya, nem is feleség még, elvégezte a nyolcadik osztályt is, sőt már a 10.-re készül, van egy szakmája, és ha minden jól megy, a pincér szakot is elvégzi majd, de legalábbis az idei gyakorlati vizsgája jól sikerült. Ezek egy fiatal roma nő esetében mind eltérést jelentenek az átlagtól. 

Anna életének meghatározó körülménye az is, hogy gyermekkorának egy részét gyermekotthonban és javítóintézetben töltötte. A gyerekek számára létfontosságú, fejlődésükhöz elengedhetetlen érzelmi kötődés nem, vagy csak nagyon kevéssé tud kialakulni ezekben az otthonokban, hiszen a sok műszakban dolgozó, fluktuáló és váltakozó felnőttek javarészt azt a bizalmatlanságot erősítik meg a gyerekekben, hogy ha megszeret valakit, az el fogja hagyni, ezért azok nem mernek kötődéseket kialakítani. Elvétve akadnak “biztonságos és állandó felnőttekkel” az életükben, akik alkalmasak arra, hogy jól működő kapcsolatot alakítsanak ki velük. “Az ember kultúrájának szokásait, szabályait és a viselkedés külső elvárásait az első szocializációs kötelékben, a családban tanulja meg” (Bagdy E, 2014, 40.o) fogalmazza meg Bagdy Emőke. A családban nem csak a biológiai létünk valósul meg, de pszichés fejlődésünk, identitásunk is itt bontakozik ki. Ez egy elemi hátrány az állami gondozásban felnövekvők életében. 

Agresszió, trauma, megküzdések 

A beszélgetések során Anna többször is azt a megállapítást teszi, hogy ő agresszív, s ha megmutatná igazi énjét, ott agressziót találnánk. Miközben jó, hogy látja kívülről magát, hogy képes szembenézni ezzel a bizonyára fájdalmas képpel, szomorú, hogy ez az egyik leghangsúlyosabb megélése magáról. Fontos rávilágítani, hogy mennyi minden más is van benne, hogy nem csak agresszióból áll, hogy más dolgok megélésére is képes, például támogató, kedves, odaadó, jó barát tud lenni, ez is ő – senki nem áll kizárólag agresszióból. Joachim Bauer írja könyvében, hogy

“A vizsgálatok azt mutatják, hogy az erőszakos cselekvések – gyerekeknél és fiatalkorúaknál, valamint felnőtteknél egyaránt – mindenekelőtt akkor lépnek fel, amikor az a veszély fenyegeti az embert, hogy fontos kapcsolatai zátonyra futnak, vagy amikor egy közösség nem hajlandó befogadni, ill. kirekeszti őket.” (Bauer J, 2012, 62.o).

Anna pont ezzel küzdött. Megvert egy lányt az intézetben, ami kétségkívül elítélendő cselekedet, büntetésre is számíthat miatta, (ha emiatt akár csak felfüggesztett börtönbüntetést is kap, nem valószínű, hogy valaha is az áhított óvónői pályára léphet) s közben éppen azt élte meg, hogy magára hagyta a családja, hogy elvesztette velük a kapcsolatot, nem állnak vele szóba, ráteszik a telefont. Ezzel körülbelül egy időben összeveszett az egyik nevelőjével akire korábban támaszkodni tudott, a társai pedig megélése szerint vagy féltek tőle, vagy “hülyének” nézték. Ha mindez még nem lenne elég, a verekedés pont egy olyan időpontban történik, amikor mindenki feszült: nevelők, növendékek többen is covid fertőzöttek, mindenki a megszokottnál is nagyobb bezártságban van, haláleset történik, sokan félnek és gyászolnak. Bizonytalanság, magány, bizalmatlanság, kirekesztettség jellemzi ezt az időszakot, korlátozva van a külső kapcsolattartás is, még online sem lehet találkozni hetekig. Meg is történik a baj: Anna csúnyán megveri egy társát. Bauer leírja, hogy a fájdalom egy olyan jel, ami jelzést ad a szervezetnek arról, hogy a helyzet nem elviselhető, és ezt azzal a céllal teszi, hogy a helyzet javítására irányuló viselkedésmódosítások történjenek.Agresszióra akkor kerül sor, ha a szervezetnek nem állnak rendelkezésére egyértelmű megoldások a fájdalom elhárítására. (Bauer J, 2012, 63.o) A szerző szerint neurobiológiai kutatások választ adnak az agresszió és a társas elutasítás összefüggéseire: “A társas lények – mint amilyen az ember is – csaknem ugyanúgy reagálnak a közösségből való kizárásra és a testi fájdalomra.” (Bauer J, 2012, 65.o)

Bauer írásában azonban ezen is túlmutat: az erőszakos, agresszív viselkedés mögött nem csak fájdalom, hanem mindennek a megtapasztalása is áll: kutatások bizonyítják, hogy az “erőszakra való hajlamot mindenekelőtt az okozza, hogy az egyének maguk is erőszak áldozatai voltak” (Bauer J, 2012, 65.o). Tudjuk, hogy a “javítós” fiatalok esetében közel száz százalékra vehető, hogy valamiféle trauma van a háttérben. Sokuknál ez szegénységet, családból való kiemelést, elhanyagolást jelent, mások bántalmazásról számoltak be. Volt akit a szülei vagy rokonai bántalmaztak és ezért emelték ki a családból, másokat nevelőik vagy társaik. Anna esetében is biztosra vehető, hogy voltak erőszakos megnyilvánulások a családjában, melyeket ő gyermekként túlélni, átvészelni kényszerült. Valamennyit mesélt is ezekről, de nem bocsátkozott részletekbe, az azonban biztosra vehető, hogy az ő történetén is traumák sora hagyott nyomott. Bruce Perry könyvében azt írja “Ha lehet, a gyerekekre még nagyobb hatással van a trauma, mint a felnőttekre. (…) A gyerekek nem születnek úgy, hogy mindent kibírnak, csak tapasztalataik révén válnak rezilienssé.” (Perry B & Szalavitz M, 2017, 64.o). A szerző ebből arra is következtet, hogy a fiatal korban elszenvedett traumák könnyen és gyorsan változtatnak rajtunk, hiszen gyerekként rugalmasabban adaptálódunk a különböző helyzetekhez, mint később. Hatása nem mindig látható, de ma már tudjuk, hogy sok esetben hosszan tartó és az egész élet lefolyását és minőségét befolyásoló neurobiológiai és hormonális változásokhoz vezet – és nem csak az elszenvedett traumák, fizikai vagy verbális erőszak, de az érzelmi depriváció, kötődési és kapcsolati minták sérülése egyaránt. Perry könyvében azt írja, hogy “Eszembe jutott Seymour Levine vizsgálata a patkánykölykökkel, amikor azt találta, hogy csupán pár perces stressz is képes egy életre megváltoztatni az agyat.” (Perry B & Szalavitz M, 2017, 60.o) Ha ezen a szemüvegen keresztül nézünk Anna történetének mélyére, értelmet nyernek cselekedetei, választásai, döntései. Csak bízhatunk abban, hogy ezek a beszélgetések akár csak egy picit is segítenek, hogy Anna talál magában olyan kapaszkodókat, melyek később átsegítik a nehézségeken, de nincs kétségünk afelől, hogy valójában terápiára lenne szüksége.

Felnőtté válás, kamaszkor, identitásválság és útkeresés 

Anna tizennyolc éves, kamasz, fiatal felnőtt. Önmagában életkora is egy változásra,  krízisre utal, az eddig felsorolt körülményei mellett. Erik Erikson a múlt század derekán arra mutatott rá, hogy az egyén születésétől haláláig nyolc alapvető életcikluson halad át. Bagdy Emőke úgy fogalmaz, hogy ezek az életciklusok “az ősbizalom, autonómia, kezdeményezés és teljesítőképesség megvalósításán át vezetnek el a serdülőkori főfeladatáig: a korábbi fejlődési szakaszok hozományát egységes identitásba kell foglalni.” (Bagdy E, 2014, 121.o). Erikson szerint “A serdülőkorra jut el az egyén testi növekedésében, szellemi érettségében, társadalmi felelősségérzetében odáig, hogy átélje és megoldja az identitás-válságot, melyet tulajdonképpen a serdülés pszichoszociális oldalának tarthatunk.” (Erikson, 1991, 437.o). Anna életkorilag az ötödik szakaszban, azaz az identitás kiformálásában tart, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy majd a hatodik szakaszba, azaz az fiatal felnőttkorba lépjen, ahol már az intimitás megteremtése, párkapcsolat kialakítása, utódnevelés lesz hangsúlyos. Bagdy szerint is fontos mérföldkő ez, hiszen sikerén és teljességén múlik az, hogy képes lesz e a fiatal később az egészséges, alkotóképes felnőttkor és az önmegőrző, harmónikus öregség megélésére. Ebben az időszakban a fiatal erős külső és belső hatásoknak van kitéve, tomboló hormonális rendszere, saját magának felfokozott keresése mellett még kortársai és a médiából érkező tartalmak is nagy hatással vannak rá – könnyen alakulhat ki olyan hamis önazonosság, ami szerepek viselésében, külsőségekben bontakozik ki, saját belső kötődések és elkötelezettség nélkül. Anna esetében ez a folyamat is nyomon követhető volt a beszélgetésekben. Sokszor került elő témaként az álarc, amit visel, amit már néha le mer venni, épp most talán egy kicsit bátrabban. Volt, hogy belső vívódásait ördög és angyal harcaként élte meg – melyek során ő maga az angyal hangjával azonosult. A beszélgetések végére, már nem csak teljes átéléssel igyekezett bemutatni és kiszínezni magát az álarcában, de le tudott róla kerülni néha, sőt, képes volt arra, hogy megfogalmazon részleteket abból, hogy kivé, mivé szeretne válni, kikkel szeretne vagy tud azonosulni, merre szeretne tartani az életben, és őszintén meg tudta vizsgálni, hogy milyen ő. Sőt, többször visszajelezte, hogy szinte furcsa neki, hogy meg tud nyílni és ez példa nélküli az életében: nincs  olyan kapcsolata a környezetében, akinek megtehetné. 

A legtöbb fiatal ezt az időszakot a családja körében tölti vagy “vészeli át”, ami Bagdy Emőke szerint “egyaránt lehet béklyója és segítő ereje a gyermek felnőtti szárnypróbálgatásainak” (Bagdy E, 2014, 115.o). Ha így is van, hiába lehet a család békyló is ebben a folyamatban, talán mégiscsak szerencsésebb, ha jelen van. Miközben, serdülőkor egy változásokban és fordulatokban gazdag, bonyolult és nehéz, de ígéretes szakasza az életünknek, melyben fontos szerepe van a család megtartó erejének is, Annának ezt a szülői kötelék és működő testvérkapcsolatok nélkül, egyedül kell megharcolnia. Ez sérülékenyebbé teszi, hiszen társadalmunkban azok az egyének a legveszélyeztetettebbek, akik már eleve kiszolgáltatottak vagy nem rendelkeznek emberi elégséges emberi kötődésekkel – világít rá Judith Herman Trauma és gyógyulás című könyvében.

Összegezés

Jó szó ez ide, összegzés, mert összeszedni is nehéz azokat a tényezőket, amelyek hatással vannak ezeknek a gyerekeknek az életére, nem hogy megélni, ahol összeadódva éreztetik hatásukat. Tudjuk tehát, hogy család kellene, de az nincs, hogy biztonságos felnőttek, minták, mentálhigiénés támogatás kellene, de az sincs, hogy terápia kellene a traumák feldolgozásában, ami pláne nincs. Hogy önmagában krízis ez az életkor, hát még úgy, ha minden körülmény ad hozzá egy jó nagy lapáttal. A kép ráadásul nem teljes, még rengeteg oldala van, ami meghaladja a jelen kereteket, például a bántalmazás dinamikája, a parentifikáció, a cigányság megélése és a többségi társadalom előítéletei,  a közjavakhoz való hozzáférés nehezítettsége, a függőségek, a szegénység, és sok egyéb más.  Miközben kevesebb a segítség és a biztonság, eleve nagyobb a baj. Sem az indulás, sem az út nem párnázott, az élet, amiben navigálniuk kell majd felnőttként, pedig pont ugyanaz, mint nekünk – ami nekünk is megterhelő és nehéz időnként, amiben nehéz eligazodni, ami kimerít, döntési helyzetek elé állít, elbizonytalanít. A nehéz sorsú gyerekekkel és fiatalokkal való munkánk során az látszik, hogy ez a helyzet devianciához, társadalmon kívüli életmódhoz, jelentős mentálhigiénés – idővel pszichiátriai – problémákhoz vezet, melyek aztán különböző módokon gyűrűznek vissza a társadalomba. Közös érdekünk lenne, hogy ne így történjen, és mégis ez történik – segítségre lenne szükségük, amit nem kapnak meg. Nagy érzékenység van jelen az egyesületben a különböző szociális problémák iránt, de mind közül ez az egyik leginkább szívettépő, hiszen gyerekekről van szó, akik egy cseppet sem tehetnek róla, hogy milyen körülmények közé születtek. Minél inkább a mélyére látunk ennek a helyzetnek, annál jobban tiszteljük azokat, akik ezzel a sorssal járnak közöttünk és tesznek láthatatlan, de valójában emberfeletti erőfeszítéseket azért, hogy beilleszkedjenek a társadalomba és teljesjogú tagként érezzék magukat.  

Gyöngyösi Kriszta az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere

Felhasznált irodalom:

BAGDY E (2014) A személyiség titkai Budapest: Helikon Kiadó

BAUER J (2012) Az együttműködő ember – Alapvető motivációink a neurobiológiai kutatások fényében Budapest: Ursus Libris Kiadó

BAUER J (2011) A testünk nem felejt – Kapcsolataink és életmódunk hatásai génjeink és idegrendszerünk működésére Budapest: Ursus Libris Kiadó

ERIKSON E H (1991) Az életciklus: az identitás epigenezise. In: a fiatal Luther és más írások Budapest: Gondolat Kiadó

HERCZOG M (2001) Gyermekvédelmi kézikönyv, Budapest: KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft

HERMAN J (2011) Trauma és gyógyulás – Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig Budapest: Háttér Kiadó

  NYITRAI E (2011) Az érintés hatalma Budapest: Kulcslyuk Kiadó

PERRY B – SZALAVITZ M (2017) A ketrecbe zárt fiú – és más történetek egy gyermekpszichiáter jegyzetfüzetéből Budapest: Park Könyvkiadó Kft.

POPPER P (2005)  Holdidő Budapest: Saxum Kiadó Kft

ROGERS C R (2008) Találkozások – A személyközpontú csoport Budapest: Edge 2000 Kft.

ROGERS C R (2015) Valakivé válni – A személyiség születése, Budapest: Edge 2000 Kft.

Oszd meg másokkal!
Facebook
Twitter
WhatsApp
Email