Képesek vagyunk

Időpont: 2010. október 21-30.
Helyszín: Szováta Outward Bound Központ
Résztvevők: Rákospalotai Leánynevelő Intézet 10 fő , Gyermekotthon Marosvásárhely 10 fő , Bolyai Líceum Marosvásárhely 10 fő , Zabhegyező Gyermekanimátorok 7 fő
Programtartó: Élményakadémia KHE 4 fő, OB Románia 3 fő
Köszönet Julinak és Julinak 🙂 Istvánnak, Balázsnak

Együtt vagyunk 

Aranysárga és rézvörös domboldalak hullámoznak szemeim előtt, tücskök, egyhangú ciripelése zeng a susogó sás mélyén, heves indulatokkal jár-kel a szél, amely napról napra hűvösebb. Vészesen közeledik a tél. Rohannak a napok, mint egy csapat gyerek, aki fogócskát játszik. Tíz nap. „Ők” kergetőztek egymással október 21. és 30. között. Nem is kergetőztek, hanem versenyeztek, hogy ki hagyja le hamarabb a másikat… Elsősorban így jellemezném e tíz napot, amit Szovátán, az Outward Bound táborozóhelyén töltöttünk. Harminchét gyerek, kilenc felnőtt. Négy csapat, ugyanannyi tréner. Tíz marosvásárhelyi bolyais diák, tíz marosvásárhelyi árva, tíz rákospalotai javítóintézeti lány és hét budapesti „egyveleg”. Így érkeztek meg az autóbuszok október 21-én, délután. Fürkésző tekintetek, titkos szemeződések, feszült mozdulatok domináltak az első nagy találkozáson. Valamint bátor trénerek, akik igyekeztek minden izgatottságot, félelmet eloszlatni. Ééééés… SIKERESEN!

A kötött programok ellenére lehetőségünk nyílt megismerkedni, betekintést nyerni egymás különleges világába, új élethelyzetbe való beilleszkedést gyakorolni, jól érezni magunkat, és életre szóló barátságokat kötni. Tíz napra az árvák családot kaptak, a „problémás”személyek végre normális, szabad embereknek érezhették magukat, míg a kiegyensúlyozott, elégedett gyerekek átadhatták azokat a hatalmas, minden gátat áttörő érzelmeket, amelyeket boldog gyermekkorukban kaptak szüleiktől.

E pár nap egy igazi iskola volt számunkra, az Élet Iskolája. Bár nem matematikát, irodalmat vagy történelmet tanulmányoztunk, de annál sokkal értékesebb, csodálatosabb dolgokra, jelenségekre, emberekre figyelhettünk fel, tanulhattunk tőlük, illetve életvitelükből, gondolkodásukból. Olyasvalamiben részesültünk, ami felülmúl bármilyen iskolát, órát, tankkönyvet vagy tanárt.

De nem csak másoktól okulhattunk… hanem önmagunktól is. Olyan rejtett tulajdonságaink törtek felszínre, amelyek eddig csak lappangtak belsőnk legmélyén. Mint egy véres harcban, úgy küzdöttünk belső határaink legyőzésével. A cél: minél jobban kitágítani saját komfort zónánkat, a tanulási és olykor a pánikzóna átélésével. Öröm volt látni, ahogyan a táborba érkező remegő lábacskák, bátor, erős lábakként távoztak.

Csodálatos munkát végeztek a trénerek, szinte észrevétlenül egyengették a szétszéledt báránykákat. Megtanították, hogy merjük felvállalni véleményünket, merjük legyőzni gátlásainkat. Ráébredtünk, hogy elszántsággal, akarattal és kitartással mindenre KÉPESEK VAGYUNK: 8 km-t gyalogolni óriási hátizsákkal és elérni a kitűzött célt, két ponyvából alvóhelyet készíteni, sötétben fát gyűjteni és tüzet rakni, gulyást készíteni, egész éjjel őrködni, jéghideg vízben mosakodni, és egy ilyen hosszas, nehézkes túra után vidáman, aktívan szembeszállni a kötélkert nehézségeivel. „Ne add fel Zsuzsi!”; „Képes vagy rá, meg tudod csinálni!”; „Gyerünk, Bibi, még két lépés!”; „Nem adhatjuk fel, tudom, hogy képesek vagyunk!”; „Gyere gyorsan, segítsünk neki!” – hangzottak nap mint nap e bátorító, meghitt mondatok.

Nem csak barátságok szövődtek…..A titkos szemeződésekből kölcsönös szimpátia bimbózott, amiből szerelem nyílt. Egy rejtett mosoly, egy sóvárgó tekintet, egy-egy titkos ölelés, kedves szavak, aztán az elmaradhatatlan féltékenykedések… Ezek tették még színesebbé, érdekesebbé és izgalmasabbá napjainkat.

De egyszer minden véget ér… Könnyes szemek, szipogó orrocskák, remegő ajkak, meghasadt szívek vették át az uralkodást október 30-án, reggel. A tábor lejárt, mindenki visszatért a szürke hétköznapokba, de már más emberként… Jobb, bölcsebb, bátrabb, FELNŐTT emberként. A lelkünk egy darabját örökre Szovátán hagytuk, és a 46 lélekdarabka kitesz egy közös, egész lelket. Együtt vagyunk… Ébren és álomban… életben és halálban. Még akkor is, ha erről nem óhajtunk tudomást venni.

Az ember, ha a valódi egységélményéről akár csak sejtene is valamit, tudná, hogy soha sincs egyedül! Így már mi sem vagyunk. Egyek lettünk mindannyian!

„Ahová elmentünk, láthattunk egy csodát, 46 emberből, hogyan lett egy család.”

Gáll Kriszta
-résztvevő-

POWERPOINT