Nem ütöm meg, ha nem akar lefeküdni velem

Bármelyik iskolásnál visszaüthet, ha alapdolgokat nem tud a szexről, de az állami gondozottaknál különösen. Sokan közülük kapcsolatfüggőkké válnak, és azt is könnyebben eltűrik, ha bántalmazzák őket, mert nincs előttük megfelelő minta, és alig tudnak kihez fordulni a kérdéseikkel. Az unalmas felvilágosító órák nem sokat segítenek ezen, de egy élménypedagógiai foglalkozás legalább gondolatébresztő lehet. Most belenéztünk egy ilyenbe. 

Biztosan sokakban élnek még emlékek azokról a kínos szexuális felvilágosításokról, amikor egy idősödő néni vagy egy viccelődő bácsi a kezét tördelve mutatott néhány elrettentő képet a kellemetlen fertőzésekről. Ennek egy enyhébb verziója volt, amikor az anonimitás jegyében kitettek két kosarat az osztályba: az egyiket a fiúknak, a másikat pedig a lányoknak, hogy nyugodtan dobják bele a kérdéseiket. Aztán persze senki sem dobott bele semmit, mert nem lehetett észrevétlenül, amúgy meg kínos lett volna.

Bár az átlag iskolásnál is visszaüthet, ha unalmas diasorozatokról kell épkézláb tudáshoz jutnia a párkapcsolatokról és a szexről, az állami gondozott gyerekeknél ez fokozottan így van. “Nincsenek stabil referenciapontjaik, zavarosak a kötődéseik, ami sokszor kapcsolatfüggőséghez vezet” – mondta Schmidt Erika, aki az Élményakadémia trénereként gyakran tart élménypedagógiás foglalkozásokat gyerekotthonokban.

Jégtörő csapatmozgás a harmadik nap elején |Fotó: Magócsi Márton

“Sokan közülük kapcsolatban vannak a szüleikkel, de mivel nem élnek együtt, nem is kötődnek hozzájuk igazán. A nevelők viszont nem pótolhatják a szülőket, hiszen nem családtagok, ráadásul több gyerekért kell felelniük. Ezért a gyerekek nem tudják, hogyan határozzák meg magukat, és folyamatosan arra vágynak, hogy valaki szeresse, fontosnak tartsa őket” – folytatta. Schmidt szerint ezért sok állami gondozott véresen komolyan veszi a kapcsolatait. “Rossz kötődéseket alakítanak ki, és beleragadnak. Ez egy lánynál akár odáig is vezethet, hogy eltűri a bántalmazást, hiszen ő sem tudja, hol a határ”.

A Élményakadémia Közhasznú Egyesület a Generali a Biztonságért Alapítvány megbízásából 12 magyarországi gyerekotthonban, 12-18 éves fiatalokkal három napon keresztül, összesen kilenc órában foglalkoznak a legkényesebb témákkal a szexualitástól a függőségeken át az életvezetésig. Az oroszlányi gyermekotthonban mi is ott lehettünk a tréning utolsó napján.

 

Jó érzés, hogy meghallgattak minket

“A nevelőkkel nem mindig tudunk ilyesmiről beszélni” – mondta az egyik 15 éves forma fiú a tréning után. “Néhányukkal persze lehet, az egyikük még kotont is adott, de inkább féltenek minket, mert nem vagyunk még nagykorúak” – vette át a szót egy másik fiú. A nevelők nem vehettek részt a foglalkozáson, és a gyerekekre volt bízva, hogy mit mesélnek el másoknak abból, ami ott elhangzott.

Erik a gyerekotthon klubhelyiségében beszélget a gyerekekkel | Fotó: Magócsi Márton

A szex jórészt tabunak számít az otthonban, pedig a legtöbb 14-15 éves gyerek már túl van az első párkapcsolatán, és a szüzességét is elvesztette. “Általában mégis hiányoznak az alapvető információk” – mondta Schmidt, aki kollégájával, Szécsi Erikkel vezette a háromnapos tréninget, amelyen tizenöten vettek részt. “A nevelők segítségével kerestük meg azokat a gyerekeket, akikkel viszonylag könnyen lehet együtt dolgozni. Ez azért fontos, hogy minél kevesebb idő menjen el a konfliktusok kezelésére, és hogy célba érjenek a legfontosabb üzeneteink. Például, hogy óvszert kell használni, vagy hogy nem ütöm meg a lányt, ha nem akar lefeküdni velem” – mondták.

Az élménypedagógia módszere főleg abban különbözik egy sima előadástól, hogy a gyerekek aktív résztvevői a foglalkozásnak, folyamatosan csapatként dolgoznak, és – amennyire a rövid idő engedi – bizalmi viszonyba kerülnek a trénerekkel. “Eriktől végre mindent megkérdezhettünk” – mondta egy fiú. A trénerek sokszor a saját magánéletükből is hoznak példákat: “Jól esett meghallgatni őket, és jó volt, hogy minket is meghallgattak” – mondták a gyerekek.

Fotó: Magócsi Márton

“Folyamatosan arról kérdezgettek minket, mit csinálnánk bizonyos helyzetekben, vagy hogyan reagálnánk a helyükben” – mesélte Schmidt a tréning záró eseményén, amikor a nevelőknek is összefoglalták, mi történt a három nap során. “A lányok például nagyon kíváncsiak voltak, hogyan éltem meg egy-egy szakítást, nem akartam-e megölni magam. Arról is érdeklődtek, hogyan működik a szerelem a felnőtteknél” – mondta. “Beszéltünk arról, hogyan kell nemet mondani, ha meggondoljuk magunkat egy fiúval kapcsolatban, hogy hogyan védhetjük meg magukat, és hogyan érdemes viselkedni idegenekkel”.

Az egyik feladatban a fiúknak és a lányoknak két csapatban kellett megválaszolni olyan kérdéseket, mint hogy

● Mi a szerelem?
● Mitől működik egy párkapcsolat?
● Mitől jó a szex?
● Honnan tudod, hogy valaki kihasznál?
● Kinek a dolga a védekezés?
● Ciki-e, ha szűz vagy?

Balra kérdések és válaszok, jobbra pedig három napra szóló szerződés lenyomata | Fotó: Magócsi Márton

A legnagyobb izgalmat persze a szexszel kapcsolatos kérdések váltották ki, amikor pedig be kellett mutatni a válaszokat, a fiúk és a lányok lelkesen faggatták egymást arról, hogy mit szeretnek a szexben, vagy hogy mit jelent nekik a szerelem. “Izgalom, megbecsülés, elfeledteti a gondokat… Az, hogy gondoskodunk egymásról, hogy megbecsüljük egymást, és oda-vissza szeretjük egymást” – foglalta össze az egyik fiú, akinek a barátnője szintén ott volt a foglalkozáson. “Azért, aki tizenhét évesen még nem csinálta, az ciki. De akkor kell elveszíteni, ha eljött az ideje – vette át a szót egy másik fiú, amikor a szüzesség volt a téma. “Rólam mindenki tudja, hogy csináltam már”.

 

Ha csapatban kell dolgozni, az nem könnyű menet

Az élménypedagógia alapú programokon nemcsak a szexualitással kapcsolatos kérdésekről van szó. A foglalkozás egyik legfontosabb célja, hogy a gyerekek megtanuljanak csapatban dolgozni, és ne riadjanak vissza a kihívásoktól “Egyénileg mindenki szívesen részt vett a foglalkozáson, de az együttműködés már nagyon nehezen ment” – mondta Szécsi a tréning után. “Amikor együttműködést igénylő feladatot kellett megoldaniuk, rögtön kirobbantak a konfliktusok. Volt olyan lány, aki sértődötten kirohant, és becsapta maga mögött az ajtót, mert nem hallgatták meg. Ez azért is lehetett, mert a hétköznapokban – sok más fiatalhoz hasonlóan – alig kerülnek olyan helyzetbe, amikor csapatban kellene dolgozniuk, legfeljebb csak a nyári táborokban van erre példa”.

Fotó: Magócsi Márton

Az eredeti terv szerint a függőségről is szó lett volna a tréningen, de erre végül csak informálisan, a beszélgetések során jutott idő. “Gyakori, hogy menet közben kell megváltoztatnunk a programot” – mondták. “A második napon éppen ez történt, amikor egy lány úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot, és helyette egy fiú csatlakozott hozzánk. Ilyenkor persze felmerül a kérdés a gyerekekben, hogy ha egy ember elmehet a boltba, akkor ők miért nem, vagy ha találkozhat a barátjával, akkor a többiek miért nem tehetik meg ugyanezt. Muszáj őszintén és részletesen kezelnünk ezeket a helyzeteket, ami olykor időigényes”.

Ilyenkor az is komoly kérdés, hogy visszaengedjék-e a kilépett tagot, ha visszakéredzkedik. “Egyrészt a gyerek akkor jár jól, ha visszaengedjük, de arra is figyelnünk kell, hogy következetesek legyünk a gyerekek előtt. Folyamatosan alkalmazkodnunk kell az ilyen kihívásokhoz”.

 

Beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni

A kényesebb témák mellett ezeknek a foglalkozásoknak a tudatos életvezetés is része volt. Az egyik feladatban például ötéves tervet kellett alkotniuk előre kivágott piktogramok segítségével. “Legalább húsz-huszonötféle rajzot adtunk nekik, ezekből kellett kiválasztaniuk tetszés szerinti témájúakat, és sorba rakniuk a szerint, hogy milyen időrendben szeretnék megvalósítani őket a saját életükben. A bulizástól a telefonon át a családi házig sok minden volt benne” – mondta Szécsi. Ezek után egymás előtt is megbeszélték a választás okát, és kérdéseket tettek fel egymásnak a tervekkel kapcsolatban.

A következő öt év tervei | Fotó: Magócsi Márton

Volt, aki már két-három éven belül házat tervezett magának, de olyan is, aki a barátokat és az okostelefont vette előre. “Nálam ez inkább arról szólt, hogy mit szeretnék, nem arról, hogy mi a reális” – mondta egy fiú. “Jól esett átgondolni a dolgokat, és elmondani, hogy mit szeretnék elérni. De ha őszinte vagyok, sokszor csak az van bennem, hogy ha felnövök, biztosan hajléktalan leszek”. Bár magában sokat foglalkozik ezzel, általában nem szívesen beszél róla.

“Rengeteg mindent kérdeznek tőlünk a mindennapokban” – mesélte az egyik nevelő a tréninget követő megbeszélésen. “Sokszor a saját életemből hozok példát, azzal próbálok segíteni nekik”. A nevelők ugyanakkor elismerték, hogy a gyerekotthonban ritkán jut idő olyan beszélgetésekre és foglalkozásokra, amelyek felszínre hozhatnák ezeket a problémákat. Az egyikük hétvégente, beszélgetőkörökben próbálja pótolni ezeket. “Ez a legfontosabb tennivaló a gyerekekkel való munkában: Beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni velük. Ezt kell szem előtt tartanunk”.

2015-12-04 – SZERZŐ SZUROVECZ ILLÉS